Dunabogdány Iparterületén 2017-ben megnyílt Zöldhulladék lerakó telepünk. A 11-es főút mellett, könnyen megközelíthető helyen található.
Telephelyünk hivatalos lerakó, ahol mind magánszemélyeknek, mind cégeknek lehetőségük nyílik zöldhulladékuk lerakására.
A befogadott zöldhulladékot az előírásoknak megfelelően, környezetbarát módon kezeljük.
Mindennemű zöldhulladékot átveszünk, legyen szó vastagabb, vékonyabb, tüskés fákról, ágakról. Tuskók, diólevelek leadására is van lehetőség, ezeket kérjük a többi zöldhulladéktól külön gyűjteni!

Zöldhulladék

„Az összegyűjtött gazt még most is sokan elégetik. Az avarégetés károsítja a környezetet és az emberi szervezetet is. A zöldhulladék elégetésénél sok  esetben még nedves hulladékot próbálnak elégetni, így rengeteg koromrészecske kerül a légkörbe. A legveszélyesebbek az úgynevezett ultrafinom részecskék, melyek a tüdőből 20 perc alatt közvetlenül a véráramba jutnak, és okoznak súlyos elváltozásokat. Többek között szénmonoxid keletkezik, ami már kis mennyiségben is káros. Nemcsak rövid, hanem hosszú távon is károsítja az egészséget.

Egy átlagos kerti tűz (100 kg zöldhulladék), melyben vegyesen égetünk avart, fűnyesedéket és gallyakat, hatalmas légszennyezést okoz. Elégetésével annyi szállópor részecske jut a levegőbe, mely kb. 90 millió köbméter levegőt szennyez el egészségügyi határérték felett. Egy svájci tanulmány szerint egy nagyobb kupac avar égésével annyi szállópor keletkezik, mint 250 autóbusz 24 órai folyamatos közlekedése során.

Nagy mennyiségben keletkezik a fulladást okozó szén-monoxid, rákkeltő részecskék és szénhidrogének, tüdőkárosító nitrogén-oxidok és az egyik legmérgezőbb anyag, amit beszívhatunk, a benz-a-pirén. A meggyújtott kerti hulladékba vegyszermaradványok, műanyag és egyéb háztartási szemét is keveredhetnek, tovább növelve a veszélyes légszennyezők listáját. Az égetési tilalom megszegése esetén komoly bírságokat szabhat ki a hatóság, magánszemélyek esetén 100 ezer, vállalkozás esetén félmillió forint is lehet a fizetendő összeg.”

Legyen környezettudatos, ne égesse el kertjében, munkája során keletkezett zöldhulladékát!

Forrás: https://minap.hu/cikkek/ne-egessuk-el-zoldhulladekot

Kapcsolat

Cím: 2023 Dunabogdány, Kossuth Lajos utcáról, Ipartelep, Benzinkúttal szemben

Telefonszám:
+36 20 9333 241
+36 20 2350 466

Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 8-17-ig; szombat 8-12-ig